Az Eső

Kinéztem az ablakon. A teremtő ecsete szürkére festette az eget. Kicsiny napsugarak próbáltak átjutni a felhők által állított sorfalon. Küzd a trónért, az ég uralmáért. Harcol a kimerültségig, de felesleges. A vastag légtömegek előnyben vannak. A nap bennragadt a felhők börtönében. Az eddig harcias, bár barátságos bárányfelhők arca eltorzult. Meggyőződésem, hogy a vihart a harag táplálja. Hirtelen mennydörgés hangja törte meg a nyugalmat. Madarak serege menekült a szörnyű urak elől, mert tudták, hogy mindjárt támadnak. Boldog voltam, hogy bent vagyok, teljes védelemben a házban. Figyeltem tovább a történteket. Első kardjukat, a villámot elhajították. A Nap nem tudott ellene tenni. Tombolt a világ teteje. Hirtelen bevetették utolsó fegyverüket, az esőt. Az esőnek nagy ereje volt. Kedve szerint alakította más sorsát és a világot. Ha akarta elöntötte, szárazságba szomjúságba taszította a Földet, életet adhatott de el is vehette. Most csak általános harcát vívta. A talajon összegyűlt víztömeg, úgy éreztem elvihette volna a házat, az otthonomat. Az utolsó pillanatban elállt, a Nap megmentett minket, újból győzedelmeskedett. AMÍG VAN VILÁG EZ ÍGY FOG TÖRTÉNNI. A JÓ ÉS A ROSSZ HARCA, AMIBEN MINDIG A JÓ GYŐZ. DE A KARAKTEREK FELCSERÉLHETIK EGYMÁST. MOST A VÍZ VOLT A GONOSZ, DE LEHET HOGY MÁSKOR A NAP TESZ ROSSZAT ÉS AZ ESŐ LESZ A HŐS.

Grósz Dominika