2014. május 29., csütörtök

CSEREDIÁKOK

2014. május 19-21-ig iskolánk adott otthont a Drops program első találkozójának melynek címe Drops of Love (Szeretet cseppek).
A programban 7 országból 8 iskola vett részt (Magyarországról két iskola a bicskei és egy debreceni is). Hozzánk személy szerint 2 portugál lány (Sara, Carolina), 1 török lány (Mahi) és egy lengyel lány (Wiktoria) jött. Szombaton a portugálok és spanyolok érkeztek, vasárnap délután a törökök és este a lengyelek is. Hétfőn együtt mentünk iskolába és bejöttek pár órára is. Délelőtt egy üdvözlés keretében bemutatkoztak az iskola többi tanulójának, délután pedig körbejártuk Bicskét, megnéztünk pár szobrot, ellátogattunk a könyvtárba és egy totót töltöttünk ki velük. Kedden Budapestre mentek kirándulni és nézelődni, este a Báder Fogadóban búcsúestet tartottunk nekik vacsorával és egy közös táncolással.
Otthon is megváltozott egy kicsi az élet. Anyáék átadták a hálószobájukat és leköltöztek a földszintre, így az emelet hatunké lett. Angolul beszéltünk velük és volt, hogy a család többi tagjának fordítani is kellett. Anya is próbált olyan ételeket csinálni amiket minden lány szeretett és volt egy - két magyaros fogás is.
Szerdán reggel sajnos búcsút kellett vennünk egymástól, de megígértük, hogy ezután is tartjuk a kapcsolatot facebookon és e-mailben is.
Nagyon jó volt ez a pár nap és remélem még lesz alkalmam találkozni velük!
Szerintem mindenki így érez akinél volt valaki és csak ajánlani tudom ezt az élményt!
Domokos Adrienn 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése