2014. május 29., csütörtök

Kedvenc tanárunk „Laci bá”

Ki Laci bácsi?
Nem ismeritek?
Van aki e nevet Bicskén nem ismeri?
Ágoston László történelem, hon- és nép ismeret és technika szakos általános iskolai tanár, a bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolában.
 Hogy miért Ő a kedvenc tanárunk?
 Mert vicces, jó fej és a történelmet is nagyon közérthetően és jól tanítja. A történelmi korszakok átbeszélése és számunkra érthetővé tétele Nála alap.
Szeret íjászkodni ezért szakkört is tart az érdeklődő diákoknak. A legutóbbi gyereknapon is az iskola minden diákja kipróbálhatta az íjászkodás fortélyait.
Az osztályával közösen minden farsangra ötletes jelmezeket kitalálva együtt beöltöznek. Az idei farsangon Laci bácsi osztálya nyerte a jelmezversenyt „Falu végén kurta kocsma” című műsorukkal, a verset a tanár bácsi olvasta fel.
 A fiúk kedvelik, szívesen mennek vele focizni, a sporttábor szervezésében és feladataiban is aktívan részt vesz. Az elsős kisgyerekek is nagyon élvezik foglakozásait, a hétfő délutáni focizást.
Ahol Laci bácsi megjelenik ott a jókedv garantált.
 Nem csak a humora és a közvetlensége miatt a kedvenc tanárunk, hanem azért is mert ért a diákok nyelvén és még a legrosszabb napokon is jó kedvre tud deríteni bárkit.
 Számunkra Ő nyerte meg az iskola legjobb tanára kitüntetést. :)





Lieblein Anita & Grósz Dominika



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése