2014. június 12., csütörtök

Bicikli túra

2014.06.07-én a Tudás Tarisznyája Bicskén kreatív műhelyeinek alkotói reggel bicikli túrára indultak.
"Első úti célunk a Felcsúti Pancho Aréna volt. Miután ide elkerekeztünk, majdnem két és fél órás idegenvezetést kaptunk. Miután Évi megvette a jegyeket, el is indultunk. Az idegenvezető elsőként azt a helyiséget mutatta meg, ahol edzői megbeszéléseket tartanak. A táblán még a csütörtöki egyeztetés nyomai látszódtak. Ezután, megnézhettük a kollégisták ebédlőjét, majd pedig a kollégiumot. Innen a Makovecz sétányon eljutottunk az aréna bejáratáig. Az épületben sok mindent megtekinthettük, köztük a sajtószobát, ahol ki is próbálhattuk magunkat. Bemehettünk a vendég játékosok öltözőjébe. Végig vonulhattunk a sajtófolyosón. Betekintést nyertünk a bemelegítő szobába, ahol műfű volt a padlón. Amikor innen kimentünk, kipróbálhattuk, milyen az, amikor a focisták kivonulnak a pályára. Leülhettünk a kispadra és az edzők helyére. Mielőtt innen távoztunk volna, készült egy csoportkép. Ezek után következtek a páholyok. Először a VIP páholyokat próbálhattuk ki. Innen nagyon jó volt a rálátás a pályára, kényelmes volt a szék, volt ülésfűtés és az előttünk lévő székben, egy kis TV, amin vissza tudják nézni a meccs korábbi pillanatait. Ez után bemehettünk a Four Four Two szerkesztő szobájába, ahol elvégezhetik egy cikk utolsó módosításait és vissza nézhetik a mérkőzést. Az aréna körbejárása közben, Puskás Ferencről láthattunk fotókat és relikviákat. A túra után biciklire pattantunk. Következő úti célunk az Alcsúti Arborétum volt, tehát átbicikliztünk Alcsútdobozra, ahol először ebédelni mentünk. Az étteremben az előétel húsleves, a főétel krumplipüré és cordon bleu, a desszert pedig kakaós és lekváros palacsinta volt. Mindezek mellé kaptunk hűsítő limonádét. Amikor mindenki mindent elfogyasztott, bementünk az arborétumba. Mikor itt mindenki elhelyezkedett, vagy megkapta a feladatát, nekiállhatott alkotni. Mi, újságírók a képzőművészekkel tartottunk a tóhoz. Mindenkinek KB. másfél órája volt rajzolni, festeni, fotózni, vagy éppen videózni. Amikor ez a kis idő eltelt, visszasétáltunk a bejárathoz. Mindenki felült a biciklijére, és elindultunk haza. A 26 km-t mindenki kiválóan teljesítette, a nap zárásaként pedig abban a nagy melegben fagyiztunk az Édes Kuckóban."



Szabó Laura

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése